2012. július 28., szombat

az Xtreme Missions 2012-es missziója: Kézdivásárhely - Szentkatolna

Múlt héten kedden reggel 9 órá tájában Bozovici-ról célba vettük Kézdivásárhelyet és "röpke" 10 és fél óra alatt célba is értünk. Hosszú és fáradtságos utazásunk volt, nagyrészben annak köszönhetően, hogy a bérelt mikrobuszunk egy nagyon lusta járgánynak bizonyúlt.
Hátrahagyva a két román munkatársunkat, Ioanna-t és Dani-t a magyarnyelvű missziónkhoz csatlakoztak hárman Brassóból: Fülöp Joe és Dalma és Rab Iza. Joe végig velünk volt a két lány pedig majdnem minden nap kijöttek hozzánk.
Ez alkalommal is Veress Bálint és Marika testvérek házában szálltunk meg mind a 15-en(!) és egy kis egyeztetés és megbeszélés után máris körvonalazódott a napi programunk. Lee is és én is örültünk annak, hogy sokkal kevesebb volt az improvizáció ebben a misszióban mint az előzőben.
A napi programunk kb igy nézett ki: reggel fél 9-re gyültünk regglire és áhitatra, majd 11-kor kezdtük a gyerekklubot Kézdin, valamikor 2 és 3 óra között volt az ebéd és a szentkatolnai gyerekklub 4-kor kezdődött, majd este 7 órától szerveztünk evangélizációs alkalmakat felnőttek számára.
Az első napot, szerdát hivogatással töltöttük: Kézdin csak gyerekeket, Katolnán gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Pozitiv reakciókal találtuk szembe magunkat, de tapasztalatból tudtam, hogy nem minden "Igen, eljövök, ott leszek" kiejelentés valóra is fog vállni. Ennél nagyobbat nem is csalódhattam, a lufi-sapkás meghivásnak nagyobb sikere és eredménye lett mint remélni mertem volna. Csütörtök reggel 11-kor kb 90(!) gyerek várt bennünket Kézdin a focipályán. A már ismerős Bozovici-i reakcióm jött elő, egy olyan érzés amely izgalommal és egy csipetnyi ijetséggel keveredett. Ez úttal jobbnak láttuk felosztani a gyerekeket két csoportba és majdnem minden játékot külön játszani a kisebb gyerekkel és külön a nagyobb gyerekekkel. Én nem is a játék miatt aggódtam annyira, mivel minden gyerek szivesen játszik és énekel (akár teljesen ismeretlen, idegen nyelvű éneket is), de nem mindegyikük tudja végig űlni, csendben és figyelmesen a bibliai történet elmesélését és az aranymondás megtanitását. Isten meghallgatta nem csak az én imám, hanem hiszem sokak imáját, mert a gyerekek egytől egyig (igazán csak néhány kivételel) figyelmesen hallagatták az elveszett bárányka történetét. A délutáni gyerekklub is tartogatott kellemes meglepetéseket számunkra, hisz itt is sokkal többen jöttek el mint számitottuk volna. Most lehet, hogy felteszitek magatoknak a kérdést "Miért számitanak ezek az extrém missziósok kisebb jelenlétre?". Nos lehet, hogy csak én vagyok az egyetlen aki igy állt hozzá a dolgokhoz, de az igazság az, hogy a tapasztalat ezt tanitotta meg nekem. Függetlenűl attól, hogy új helyre megyünk mint Prigor vagy Szentkatolna, vagy éppen nagyon jól ismert területen akarunk munkálkodni mint Bozovici vagy Kézdivásárhely. A tapasztalat viszont azt is megtanitotta nekem, hogy ha első nap kevesebben jönnek el akkor második és harmadik nap többen és többen. A gyerekek közt fútótűzként terjednek az információk mobiltelefon és facebook nélkül is. Idén a Kézdivásárhelyi misszió alatt ennek az ellentétét tapasztaltam. Addig amig Szentkatolnán napról napra nőtt a gyerekek létszáma addig Kézdin az első két nap után csökkent, de még igy is amikor a legkevesebben voltak még akkor is többen voltak mint reméltem volna: első nap kb 90-en, mádsodik nap több mint 100-an, harmadik nap kb 60-an és utolsó nap kb 40-en. Volt még két dolog aminek igazán örültem, még pedig az, hogy mindkét helyszinen több anyuka és néhány apuka is elkisérte a kisebb gyerekeket a gyerekklubokra igy ha fél fűlel is, de ők is hallgatták az evangéliumot. Amikor szombat reggel Kézdin voltunk és az "evangélizáló kockával" mondtuk el az evangéliumot kisebb csoportokban, úgy éreztem, hogy nem csak a gyerekeknek forditok hanem a körülöttünk lévő 5-6 anyúkának is. A másik dolog aminek örültem, hogy Szentkatolnán nem csak gyerekek jöttek el a foglalkozásra, hanem tinédzserek is, 14 és 17 év közötti lányok és fiúk. Igaz, hogy nem minden játékban vettek részt és nem énekeltek olyan lelkesen mint a gyerekek, de napról napra minden délután ott voltak. Sőt, mivel volt kb egy - egy és fél oránk a gyerekklub és az esti evangélizáció között a tinik nagyrésze ott maradt velünk a parkban és beszélgettek vagy éppen fociztak a csoportunkból néhánnyal. Hálát adok Istennemnek azért, mert meghallgatta az én imámat is arra nézve, hogy már jó előre készitse fel azok lelkét és életét akikkel találkozni fogunk. Az a nyitottság és barátság amivel a missziós hetek alatt találkoztunk pontosan ezt támasztja alá. Nem ismertem meg közelebbről senkit, de tudom, hogy Isten úgy formálta életüket a közelmúltban, hogy pont most legyen (talán) legnagyobb szükségük arra, hogy valakik az evangéliumról tegyenek tanubizonyságot és arról, hogy lehetséges ezt a földi életet másképp élni. Úgy élni ahogy azt igazán érdemes élni.
Az evangélizációs alkalmak alatt sem ért bennünket és a hallgatókat (keresőket) kevesebb áldás mint a misszióban addig. Négy estét szerveztünk a szentkatolnai kultúrotthonban, csütörtöktől vasárnapig. Először Lee, majd Tim, utána Shawn, és a záró estén újból Lee prédikált. Minden este volt két bizonyságtevés általában az amerikaiak részéről, de a magyarok közül is voltak ketten akik elmondták a megtérésüket. A missziós csapattal két-két éneket énekeltünk minden alkalommal, közösen pedig Joe és Marika néni vezetésével énekeltünk mindnyájan. Már az első este szép számban jöttek el hallagatók, kb 15-20-an akiknek nagyrésze amúgy is rendszeresen jár a vasárnap délutáni háziközösségekre. Ez a létszám nem nővekedet a következő két napban, sőt ha volt valami változás akkor inkább csökkent. Ezzel ellentétben vasárnap este kb 50-en voltak azok akik eljöttek meghallagatni az evangélium hirdetését. Előző nap, szombaton hivtuk a gyerekeket, hogy jőjjenek el vasárnap este szüleikkel együtt, hogy elmondhassák az aranymondásokat és elénekelhessék az énekeket melyeket az elmúlt héten tanúltak. Minden este voltak olyan személyek akik jelezték, hogy meg szeretnének térni, legtöbben tálán az első és az utolsó este. Jó volt látni, hogy már első este egy-két személy kivételével mindenki jelezte megtérési szándékukat azok közül akik rendszeresen járnak a háziközöségekre. Reményem és imádságom, hogy mindegyikük döntése őszinte és komoly döntés legyen és, hogy Isten erősitse és tartsa meg őket hitükben. Óriási öröm lenne ha már idén, vagy jövő év elején Bálint bácsiék boldogan újságolnák, hogy bemeritésre készűlnek Szentkatolnán :)
A vasárnapot, az Úr napját mi is az Úr házában töltöttük délelőtt, mivel délután Katolnán evangélizáltunk. Két csoportra oszlott a csapat: egyik csoport a kézdivásárhelyi gyülekezetben szolgált igehirdetéssel és bizonyságtevésekkel, a másik csoport hasonló szolgálatot végezve Csernátonba volt.
Az aradi csapat, Roli, Szabi, Norbi és én, sajnos már hétfő reggel haza kellett induljunk, lemaradva az utolsó gyerekklubokról. A csoport többi része kedd reggel Brassóba indúlt ahol a turisztikai látványosságokat látogatták meg. Szerda reggel 7 óra tájban felszállt repűlőgépjük a bukaresti reptérről.

Ezúttal is egy nagyon áldásos és igazán sikeres fejezet záródott be az Xtreme Missions 17 éves történelmében. Záró gondolatként csak annyit mondhatok, hogy  ilyen nagyszerű csapattal eddig még nem volt lehetőségem dolgozni, nagyon hálás vagyok Istennek minden egyes személyért:)
Ugyanakkor még jobban erősödött benne a vágy és az elkötelezetség a misszió iránt.
Mégegyszer köszönök szépen minden elmondod imát, bátoritást és támogatást: higgyjétek, hogy imáitoknak meg lett a gyümölcse:)
Köszönöm, az Úr áldjon benneteket :)

Zs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése