az Xtreme Missions 2012-es missziója: Kézdivásárhely - Szentkatolna

Múlt héten kedden reggel 9 órá tájában Bozovici-ról célba vettük Kézdivásárhelyet és "röpke" 10 és fél óra alatt célba is értünk. Hosszú és fáradtságos utazásunk volt, nagyrészben annak köszönhetően, hogy a bérelt mikrobuszunk egy nagyon lusta járgánynak bizonyúlt.
Hátrahagyva a két román munkatársunkat, Ioanna-t és Dani-t a magyarnyelvű missziónkhoz csatlakoztak hárman Brassóból: Fülöp Joe és Dalma és Rab Iza. Joe végig velünk volt a két lány pedig majdnem minden nap kijöttek hozzánk.
Ez alkalommal is Veress Bálint és Marika testvérek házában szálltunk meg mind a 15-en(!) és egy kis egyeztetés és megbeszélés után máris körvonalazódott a napi programunk. Lee is és én is örültünk annak, hogy sokkal kevesebb volt az improvizáció ebben a misszióban mint az előzőben.
A napi programunk kb igy nézett ki: reggel fél 9-re gyültünk regglire és áhitatra, majd 11-kor kezdtük a gyerekklubot Kézdin, valamikor 2 és 3 óra között volt az ebéd és a szentkatolnai gyerekklub 4-kor kezdődött, majd este 7 órától szerveztünk evangélizációs alkalmakat felnőttek számára.
Az első napot, szerdát hivogatással töltöttük: Kézdin csak gyerekeket, Katolnán gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Pozitiv reakciókal találtuk szembe magunkat, de tapasztalatból tudtam, hogy nem minden "Igen, eljövök, ott leszek" kiejelentés valóra is fog vállni. Ennél nagyobbat nem is csalódhattam, a lufi-sapkás meghivásnak nagyobb sikere és eredménye lett mint remélni mertem volna. Csütörtök reggel 11-kor kb 90(!) gyerek várt bennünket Kézdin a focipályán. A már ismerős Bozovici-i reakcióm jött elő, egy olyan érzés amely izgalommal és egy csipetnyi ijetséggel keveredett. Ez úttal jobbnak láttuk felosztani a gyerekeket két csoportba és majdnem minden játékot külön játszani a kisebb gyerekkel és külön a nagyobb gyerekekkel. Én nem is a játék miatt aggódtam annyira, mivel minden gyerek szivesen játszik és énekel (akár teljesen ismeretlen, idegen nyelvű éneket is), de nem mindegyikük tudja végig űlni, csendben és figyelmesen a bibliai történet elmesélését és az aranymondás megtanitását. Isten meghallgatta nem csak az én imám, hanem hiszem sokak imáját, mert a gyerekek egytől egyig (igazán csak néhány kivételel) figyelmesen hallagatták az elveszett bárányka történetét. A délutáni gyerekklub is tartogatott kellemes meglepetéseket számunkra, hisz itt is sokkal többen jöttek el mint számitottuk volna. Most lehet, hogy felteszitek magatoknak a kérdést "Miért számitanak ezek az extrém missziósok kisebb jelenlétre?". Nos lehet, hogy csak én vagyok az egyetlen aki igy állt hozzá a dolgokhoz, de az igazság az, hogy a tapasztalat ezt tanitotta meg nekem. Függetlenűl attól, hogy új helyre megyünk mint Prigor vagy Szentkatolna, vagy éppen nagyon jól ismert területen akarunk munkálkodni mint Bozovici vagy Kézdivásárhely. A tapasztalat viszont azt is megtanitotta nekem, hogy ha első nap kevesebben jönnek el akkor második és harmadik nap többen és többen. A gyerekek közt fútótűzként terjednek az információk mobiltelefon és facebook nélkül is. Idén a Kézdivásárhelyi misszió alatt ennek az ellentétét tapasztaltam. Addig amig Szentkatolnán napról napra nőtt a gyerekek létszáma addig Kézdin az első két nap után csökkent, de még igy is amikor a legkevesebben voltak még akkor is többen voltak mint reméltem volna: első nap kb 90-en, mádsodik nap több mint 100-an, harmadik nap kb 60-an és utolsó nap kb 40-en. Volt még két dolog aminek igazán örültem, még pedig az, hogy mindkét helyszinen több anyuka és néhány apuka is elkisérte a kisebb gyerekeket a gyerekklubokra igy ha fél fűlel is, de ők is hallgatták az evangéliumot. Amikor szombat reggel Kézdin voltunk és az "evangélizáló kockával" mondtuk el az evangéliumot kisebb csoportokban, úgy éreztem, hogy nem csak a gyerekeknek forditok hanem a körülöttünk lévő 5-6 anyúkának is. A másik dolog aminek örültem, hogy Szentkatolnán nem csak gyerekek jöttek el a foglalkozásra, hanem tinédzserek is, 14 és 17 év közötti lányok és fiúk. Igaz, hogy nem minden játékban vettek részt és nem énekeltek olyan lelkesen mint a gyerekek, de napról napra minden délután ott voltak. Sőt, mivel volt kb egy - egy és fél oránk a gyerekklub és az esti evangélizáció között a tinik nagyrésze ott maradt velünk a parkban és beszélgettek vagy éppen fociztak a csoportunkból néhánnyal. Hálát adok Istennemnek azért, mert meghallgatta az én imámat is arra nézve, hogy már jó előre készitse fel azok lelkét és életét akikkel találkozni fogunk. Az a nyitottság és barátság amivel a missziós hetek alatt találkoztunk pontosan ezt támasztja alá. Nem ismertem meg közelebbről senkit, de tudom, hogy Isten úgy formálta életüket a közelmúltban, hogy pont most legyen (talán) legnagyobb szükségük arra, hogy valakik az evangéliumról tegyenek tanubizonyságot és arról, hogy lehetséges ezt a földi életet másképp élni. Úgy élni ahogy azt igazán érdemes élni.
Az evangélizációs alkalmak alatt sem ért bennünket és a hallgatókat (keresőket) kevesebb áldás mint a misszióban addig. Négy estét szerveztünk a szentkatolnai kultúrotthonban, csütörtöktől vasárnapig. Először Lee, majd Tim, utána Shawn, és a záró estén újból Lee prédikált. Minden este volt két bizonyságtevés általában az amerikaiak részéről, de a magyarok közül is voltak ketten akik elmondták a megtérésüket. A missziós csapattal két-két éneket énekeltünk minden alkalommal, közösen pedig Joe és Marika néni vezetésével énekeltünk mindnyájan. Már az első este szép számban jöttek el hallagatók, kb 15-20-an akiknek nagyrésze amúgy is rendszeresen jár a vasárnap délutáni háziközösségekre. Ez a létszám nem nővekedet a következő két napban, sőt ha volt valami változás akkor inkább csökkent. Ezzel ellentétben vasárnap este kb 50-en voltak azok akik eljöttek meghallagatni az evangélium hirdetését. Előző nap, szombaton hivtuk a gyerekeket, hogy jőjjenek el vasárnap este szüleikkel együtt, hogy elmondhassák az aranymondásokat és elénekelhessék az énekeket melyeket az elmúlt héten tanúltak. Minden este voltak olyan személyek akik jelezték, hogy meg szeretnének térni, legtöbben tálán az első és az utolsó este. Jó volt látni, hogy már első este egy-két személy kivételével mindenki jelezte megtérési szándékukat azok közül akik rendszeresen járnak a háziközöségekre. Reményem és imádságom, hogy mindegyikük döntése őszinte és komoly döntés legyen és, hogy Isten erősitse és tartsa meg őket hitükben. Óriási öröm lenne ha már idén, vagy jövő év elején Bálint bácsiék boldogan újságolnák, hogy bemeritésre készűlnek Szentkatolnán :)
A vasárnapot, az Úr napját mi is az Úr házában töltöttük délelőtt, mivel délután Katolnán evangélizáltunk. Két csoportra oszlott a csapat: egyik csoport a kézdivásárhelyi gyülekezetben szolgált igehirdetéssel és bizonyságtevésekkel, a másik csoport hasonló szolgálatot végezve Csernátonba volt.
Az aradi csapat, Roli, Szabi, Norbi és én, sajnos már hétfő reggel haza kellett induljunk, lemaradva az utolsó gyerekklubokról. A csoport többi része kedd reggel Brassóba indúlt ahol a turisztikai látványosságokat látogatták meg. Szerda reggel 7 óra tájban felszállt repűlőgépjük a bukaresti reptérről.

Ezúttal is egy nagyon áldásos és igazán sikeres fejezet záródott be az Xtreme Missions 17 éves történelmében. Záró gondolatként csak annyit mondhatok, hogy  ilyen nagyszerű csapattal eddig még nem volt lehetőségem dolgozni, nagyon hálás vagyok Istennek minden egyes személyért:)
Ugyanakkor még jobban erősödött benne a vágy és az elkötelezetség a misszió iránt.
Mégegyszer köszönök szépen minden elmondod imát, bátoritást és támogatást: higgyjétek, hogy imáitoknak meg lett a gyümölcse:)
Köszönöm, az Úr áldjon benneteket :)

Zs.

az Xtreme Missions 2012-es missziója: Bozovici - Sopotul Vechi - Prigor

Ha őszinte akarok lenni sajátmagammal és veletek, akik olvassátok ezeket a bejegyzéseket, akkor be kell vallanom, hogy egyáltalán nem sajnálom azt, hogy a beszámolómat most, a misszió végén irom és nem a misszió alatt. Igaz, hogy eddig sem sikerült soha minden beszámolót a missziós hetek alatt megirnom, de igyekeztem valamennyit megirni már akkor frissiben. Idén máshogy áll a helyzet, mert most mindkét beszámolót a misszió lejártávál emlékezetből fogom leirni, és amint emlitettem nem bánom, hogy eddig egy szót sem sikerült bejegyeznem erre a blogra. Ez annak tudható be, hogy mindenkét misszióban nagyon zsúfolt volt a programunk, sok tenni valónk volt, általában három alkalmunk volt minden nap és éjfél után még ha lett volna mindenhol internetes kötettésem, még akkor sem lettem volna képes beszámolókat irni. Viszont nem bánom, mert ez csak azt bizonyitja, hogy a misszióban volt bőven mint munkálkodjunk, nagy területen sok féle és fajta embereknek. Ezzel ellentétben elnézését kérem mindazoknak akik eddig is lesték ezt a blog oldalt ujdonságokért, hiányzásom viszont igazolva van :)

Miután öcsémmel, Norbival levezettünk több mint 750 km (Arad-Budapest-Arad-Bozovici) megérkeztünk csütörtök hajnalban kb. 1 óra körül Bozovici-ra. Az amerikai csapat a Liszt Ferenc reptérre érkezett és mint eddig is vezetőjük Lee Wisdom lelkipásztor volt. Vele érkezett két tag a saját gyülekezetéből, a felesége Becky és Ryan Garcia. Ugyancsak Los Angeles környékéről érkezett Shawn Thomas. A kilenc fős csapat másik öt tagja Arizona állam Phoenix városából repűltek Budapestre. Őket Tim Franks, a gyülekezetük ifjúsági lelkipásztora vezette. A csapat pedig Joseph Sanchez, Sharon Finch, Tresa Glaser és Becky Levesque-ből állt össze. A kilenc amerikait öt magyar és két román forditotta: Szűcs Norbi, Ivánitzki Dávid, Kürti Roli, Kürti Szabi, Ioanna Radomir, Dani Jurca és jómagam.
Bármennyire is volt kellemes az allvás a hosszú út után csütörtök reggel fél 9-kor reggelire és áhitatra gyűltünk, majd 10-kor már Sopotul Vechi-on kezdtünk a missziót. Nagyon jó érzés töltött el engem amikor ismerős és mosolygós arcokat láttam ahogy bennünket várnak az imaház előtt. Tény az, hogy itt a gyerekmisszió mindig is jobban ment mint Bozovici-on. Valahogy a sopoti gyerekek receptivebbek, kiváncsiabbak, szeretőbbek. Ez annak is köszönhető, hogy itt többen vannak gyülis gyerekek és Bozovici-on az ortodox pap megtiltja a "hiveknek" és gyermekeiknek, hogy bármi közük is legyen a baptista gyülekezethez. Viszont ezzel elletétben Bozovici-on kellemes meglepetés ért bennünket.
A napi programunk kb igy nézett ki: fél 9-kor reggeli és áhitat, 10-től gyerekklub, kb 1 órakor ebéd, délután 5-től ismét gyerekklub, 7-től vacsora és este fél 9-től gyerekklub és foglalkozás a gyülis házaspárokkal egyidőben. Csütörtökön és Pénteken egésznap kint voltunk Sopot-on ahol naponta két gyerekklubot szerveztünk és egy foglalkozást a házaspárokkal. Este fél 9-től amig Lee,.Dani és Szabi a "Courageous" c. filmet vetitették addig mi a csapat másik része Bozovici-on a parkban tartottuk meg a gyerekklubokat..Mint eddig is a házaspároknak szóló előadásokon Lee az Isten szerinti házasságról tanitott és idén ezt a keresztény filmet használta fel segitőeszközként.
Bozovici-on három este találkoztunk a gyerekekkel (csütörtök, péntek és szombat) és amint emlitettem nagy meglepetésben volt részem/részünk. Mivel eddig nem volt igazan nagy, de még átlagos sikerünk sem az ottani gyerekek körében nagyon meglepet és egy kicsit meg is ijesztett milyen sokan jöttek el a parkban. Nem tudom mennyire voltak értesűlve arról, hogy jövünk, csak annyit tudok, hogy a park az a hely ahol este fele megtalálhatóak a gyerekek. Mégis meglepő volt látni hányan csatlakoztak a játékhoz, énekléshez, aranymondás tanuláshoz és a bibliaitörténet meghallgatásához. Bár nem volt könnyű túl kiabálni 50-60 gyereket és mindazokat akik még a parkban voltak, de vegül is sikerűlt idén többnek elmondani az evangélium üzenetét minden eddig bármikor. Lee-vel arra a következtetésre jutottunk, hogy pont ezen a héten volt elutazva az ortodox pap.
Szombat reggel már Prigor-on voltunk és ott folytattuk a Lee-vel novemberben megkezdett munkánkat. Ide először tavaly novemberben jöttünk akkor csak ketten Lee-vel és a helyi lelkipásztor családjával. Akkor abszolut nem volt semmilyen elvárásunk, viszont akkor is kellemes meglepetést okozott nekünk Isten mivel egy Ionela nevű kislány személyesen járta be a falut és összegyűjtött több mint 30 gyereket. Ez alkalommal nőt a létszám és mindkét gyerekklubon (szombat reggel és hétfő este) kb 40-en voltak. Szombat délután az Almăj völgyében levő gyülekezetek fiataljai gyültek össze egy félnapos konferenciára és ez alkalommal Lee és Tim pásztoroknak volt üzenetük a fiatalok felé.
Vasárnap három csoportba oszlott a csapat és mindehárom gyülekezetben szolgáltunk délelőtt és délután is. Mindhárom helyen eljött néhány gyerek a reggeli istentiszteletre. Az imaóra és a bibliaóra alatt vasárnapi iskola volt, majd az istentiszelet az ő szolgálatukkal folytatódott. Elénekelték a megtanult énekeket és elmondták az aranymondásokat, melyeket mind a gyerekklubokon tanultak meg. Minden csoport részéről voltak bizonységtevők. A három csoportnak három igehirdetője is volt: Lee, Tim és Shawn.
Daniel Fisteag pásztor testvérünk hétfőre egy kis lazitást és hajókázást szervezet nekünk a Dunán, estére viszont visszamentunk Prigor-ra gyerekklubot tartani, majd hazaspárokkal foglalkozni.
Kedd reggel 9-kor pedig célba vettük Kézdivásárhelyt....

Visszagondolva nagyon áldásosnak látom ezeket a napokat. Elsősorban azért mert Isten még mindig a kegyelmi időben tart bennünk és megengedi nekem is, hogy hirdessem az evangéliumot kicsiknek és nagyoknak. Megértettem azt, hogy a mi feladatunk az igemag elhintése, nem pedig az, hogy eredményeket kutassunk és várjunk, netalán annak függvényében missziózunk. Jézus figyelmeztetése jutott eszembe akkor amikor láttam a kicsi gyereket ahogy elmondják azt az imát amivel a szivükbe hivták Megváltójukat: "Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába." Az, hogy mennyire öszintén mondták el az imákat és mennyire gondolták ezt komlyan, nem tudom. Nem is az én feladatom ezt megállpitani. Természetesen szeretném, ha mindegyikük élete teljesen megváltozna azután az ima után, de az is igaz, hogy a bozovici-i Euro barátom már többször elmondta ugyanezt az imát. Azt viszont rendithetetlenűl hiszem, hogy az Ige élő és ható, élesebb mint a kétélű kard, beássa magát az ember szivébe és a legváratlanabb pillanatban hozza meg majd gyümölcsét megtérésre vagy éppen itéletre.
Egy utolsó gondolat: oriási áldásban volt részem, hogy ennek csapatnak a tagja lehettem, mivel hihetetlenűl jól összetudtunk dolgozni és barátkozni. Mindenkit ugyanaz a lelkület vezetett a misszióban és a bizonyságtevésben, a gyerekek iránti szeretetben és odaadásban. Ilyen lelkülettel pedig egyszerűen lehetetlen, hogy ne alakúljanak ki barátságok.
Köszönöm ezúttal is az Xtreme Missions román missziójáért elmondott imákat mindenkinek.
Az Úr áldjon meg benneteket :)

Zs.