Csend...

Ez állt be már lassan két hónapja és fog uralkodni még egy jó ideig ezen a blogon. Elhagytuk a misszió mezőt, elhalkultak a gyerekhangok, búcsút vettünk egymástól és beállt a csend. Ez a csend különleges, egyedi. Ez a csend magába foglalja a "szürke hétköznapokat", a munkahelyet/iskolát/egyetemet, kapcsolatokat, gyülekezeti és ifi életet. Ez a csend nem hoz nyugalmat, pihenést, vagy békességet. Ez a csend nem kivűl van, hanem belől és ott is csak egy ajtó mögött, egy kamrában. Az ajtóra pedig "Xtreme Missions" van rá vésve.
Enyhén fogalmazva nem rajongok ezért a csendért... sőt. De mindennek megvan a maga ideje és, hát most ennek jött el az ideje.
Most, egyenlőre(!) csend van.
Ugyanakkor nem beszélhetek a 2010-es misszió befejezéséről anélkül, hogy ne merűljenek fel bennem emlékek, gondolatok mindazokról az emberekről akikkel együtt dolgoztam, akikkel találkoztam és gondolatok rólatok, kedves olvasóim.
Nem tartozom kevesebb köszönettel vagy hálával nektek mint bárkinek aki fizikailag is részt vett a misszióban.
Köszönöm imáitokat!
Hálás vagyok az Úrnak értetek, különösen azokért akiket személyesen nem is ismerek. Egy teljesen egyedi kategóriába sorolható az a megtapasztalás amikor érzem, hogy a Szentlélek kött össze valakivel akit eddig nem ismertem. Ezt tapasztaltam minden missziós úton, de idén először tapasztaltam azt, hogy ez működik csupán virtuálisan, gondolatban, imában.
Tehát mégegyszer, köszönöm nektek minden egyes imátokat, támogatásaitokat és a comment-ekbe nyújtott bátoritásotokat.
Az Úr áldjon meg ezért titeket, gazdagon.

Amint emlitettem, most csend van... egyenlőre. Nem tudom mikor lehet majd egy újabb bejegyzést itt olvasni, de igérem, hogy, ha az Úr is engedi, még lesz bőven.
Addig is mindenkinek kellemes csendességet és az Úr áldjon meg benneteket.

Zsolt